Loading Events
Kiemelt kép a Kucok című programhoz

Kucok

Tünet Együttes

Műfaj:

kétlépcsős interaktív meseszínházi program és fogalkozás

Ajánlott korosztály:

3-7 éves óvodásoknak és kisiskolásoknak

Program leírás:

A Tünet Együttes kétlépcsős komplex interaktív meseszínházi programja a Kucok – játssz velünk mesét c. előadásuk kapcsán a 3-7 éves óvodás és kisiskolás korosztály számára, feldolgozó foglalkozásokkal összekapcsolva mind a gyerekek, mind az óvónők, pedagógusok részére

 

Az előadásról:

Milyen is egy kucok? Barátságos rejtekhely, ahova behúzódva a fantázia határtalan kalandokra indulhat, zug, amely megannyi titkot tartogat. Kucokfalva lakói, vagyis a kiváló jazzmuzsikusokkal kiegészült Tünet Együttes, a gyerekek segítségét kérik az elveszett királylány felkutatásában és az éjszaka lidérceinek elűzésében. Az úton a kis kalandorok találkozhatnak az egyszemű óriással, a rozsdás robottal vagy a lila hangyásszal. A játék, a tánc és a zene részesei lesznek, miközben ők maguk is mesehőssé válnak. A kucoki időben mérve reggeltől másnap reggelig tartó mágikus úton a kicsik saját hangja, teste és mozdulatai lesznek a történet, a zene vagy akár a szereplők mozgatói. Eközben ők maguk is szabadon játszhatnak, mozoghatnak, ismerkedhetnek képességeik határtalanságával
A Kucok egy színházi előadás és egy kreatív mozgásos-zenés foglalkozás keveréke, 3-7 éves kor között ajánlott.
„Látni, hogy a gyerekekkel játszani milyen „könnyű” – sok szülő ezt nem hiszi el. (…) Gyertek játszani a Kucokba gyerekeitekkel együtt!” (Vekerdy Tamás, Nők Lapja)
„A Kucok ugyanis jó. Sőt, nagyon jó, olyannyira, hogy elhatároztam, az idei összes többi előadára (szám szerint 3, úgyhogy bele kell húznom!) mindre veszek jegyet. (…) A klasszikus magyar gyerekelőadások stílusát és világát félretéve nemzetközi színvonalú, profi előadást láthattunk, amelynek egy perce sem volt unalmas vagy gagyi.” (Kuszkó Judit, Index – Dívány.hu)
„Barátságos jelmezekbe bújtatott, a gyerekekre odafigyelő játszótársak, valódi hangszerek, eleven zenészek, emberi hangok és emberi léptékek. A közös cselekvés, az együttlét öröme határozza meg az előadás hangulatát. Fontos lenne, hogy minél több családban, óvodában, de még az elemi iskolában is érezhető legyen a kucok melege.” (Szilágyi Zsuzsa, Revizor)

http://tunetegyuttes.hu/darab/kucok

 

A Kucok c. előadásunkhoz

kapcsolódó program weboldala: http://tunetegyuttes.hu/egyeb/csaladi-kucok-jatek-es-szinhaz-szueloknek-es-gyerekeknek
A programról:

Az óvodás korú gyerekeket megszólító, 60 perces gyerekelőadás,a melynek során az óvodások alakítói és résztvevői is a történetnek. Az előadás fiktív világának szerepeibe lépve a gyerekek közvetlenül ráhatással vannak a történet alakulására, észrevétlen módon kiváltói és megoldói is lesznek azoknak a konfliktushelyzetnek, amelyek az előadás fókuszában álló kérdés kapcsán felmerülnek.
A program során a gyerekek mozgásos, kreatív gyakorlatokon keresztül szembesülhetnek saját közösségben betöltött szerepükkel, az alkalmazkodás nehézségeivel, az áldozat és felelősség kérdésével. Az előadás segítségével verbális és nonverbális önkifejezésük fejlődik, mozgáskoordinációjuk, testtudatuk épül. A különleges produkciót szeretnénk elutaztatni Magyarország hátrányos helyzetű régióiba, olyan településekre, amelyek egyébként is távol esnek a körzet kulturális intézményeitől, színházaitól, a gyermekeknek szociális helyzetüknél fogva nincs lehetőségük arra, hogy ilyen jellegű élményben részesüljenek, illetve az intézménynek nincs anyagi forrása arra, hogy utaztassa a gyermekeket, vagy vendégül lásson előadásokat.

 

Feloldolgozó foglalkozás: óvónők számára 90 perces feldolgozó foglalkozás, amely az interaktív meseszínházi előadáson tapasztaltak beépítésére és továbbgondolására szolgál, amelyet később a gyermekekkel való napi szintű foglalkozások során használhatnak. Ez a fajta tevékenység forma abból a célból született, hogy a társulat nem cask egyszeri színházi élményt szeretne nyújtani a hátrányos helyzetű településeken élő gyerekeknek, hanem hosszú távú segítséget azoknak a pedagógusoknak is, akik nevelésükben napi szinten vesznek részt.

Itt tudsz jelentkezni vagy érdeklődni:

Alkotók:

Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Furulyás Dóra, Gőz István, Szabó Réka, Szász Dániel, Kántor Kata / Lakos Fanni / Huzella Júlia
Zene: Ágoston Béla / Váczi Dániel, Rubik Ernő Zoltán
Jelmez: Andrea Haamer
Szöveg: Peer Krisztián
Hang és fény: Szabon Balázs / Major Mátyás
Külön köszönet: Szirtes Attila

 

Beavató foglalkozást létrehozták:

Bakonyvári Krisztina, Szabó Réka, Furulyás Dóra, Kántor Kata, Szász Dániel

A program időtartama:

1. lépcső, a gyerekek és az óvónők, pedagógusok is részt vesznek az interaktív meseszínházi előadáson: 45 perc
2. a. lépcső, feldolgozó foglalkozások a gyerekeknek: 45 perc
2. b. lépcső, feldolgozó foglalkozás az óvónőknek, pedagógusoknak: 90 perc

A program helyszíne:

Vagy az adott óvoda/iskola tornaterma, ahonnan a csoport való, vagy egy befogadóhely, ahol beépíthetjük és játszhatjuk az előadást.

Program ár:

A foglalkozásokat ingyenesen szervezzük, illetve speciális, hátrányos helyzetű csoport esetén a színházlátogatás is ingyenes, más esetben pedig a befogadó helyszínekkel együttműködésben csoportos kedvezményes jegyeket biztosítunk.

Mészáros Csaba fotói